Kis türelmet...

Letölthető Spirit meditációk

Szeretettel üdvözöllek meditációim világában!

Olyan helyre találtál, mely a maga nemében egyedülálló. Több száz megabyte meditáció a spiritualitás széles birodalmából. A célom egyfajta betekintést nyújtani azokba az időtlen tanításokba, mely az emberiség felbecsülhetetlen szellemi hagyatéka. Hogyan kell meditálni, hogyan kell a belső hangunkat megtalálni. Mindezt első kézből, magyarul mindenki számára elérhető formában. Élő felvételek, ráhangolódok a csoportra, és a segítőimre, majd ott helyben hívom le a meditációkat. Ahogy fejlődött a technikai hátterünk, úgy lettek egyre jobb minőségűek.

Egyszerű mégis több évre elegendő útmutató a spirituális úton. Az első lépéstől egészen a végcélig. Több száz vezetett gyakorlat, több egész napos, egész hétvégés tanfolyam felvett hanganyaga. Az itt átadott ismeret, anyag egyik iskolához sem tartozik, mégis elemei sok helyen megjelennek a világban. Buddhizmusban, kereszténységben, modern pszichológia tréningeken. Ami itt kaphatsz teljesen egyedi, mégis több ezer éves, talán az emberi tudással egyidős ezoterikus, spirituális tudás.

Nagy szeretettel nyújtom át neked ezeket a nagyszerű meditációkat. Életem fontos része, benne van a munkám, ráfordított energiám, kívánom hogy veled is csodát tegyenek, ahogy velem is tették!

Én valódi kincseknek tekintem ezeket a felvételeket. Pénzben ezt nagyon nehéz kifejezni kifejezni, számomra jó értelemben véve eszmei értéket képviselnek, az itteni áruk inkább csak a közvetlen munkaköltségeket fémjelzik . 1 évtized munkája van csak az összeállításukban, és sok munka hogy így hozzád eljuthasson. Most interneten keresztül anyagtalan hordozón jut lélektől lélekig. Ez illik is hozzá. több száz meditáció a spirituális dimenzióból.

Amint megérkezik egy letölthető meditációk megrendeléseinek befizetése, a letöltési adatokat e-mailben azonnal küldjük.


  Termék Ár  
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
3.333 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
3.333 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
3.333 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
3.333 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
3.333 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
3.333 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
3.333 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
3.333 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
3.333 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
999 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
333 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
333 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
333 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
333 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned

A vásárláshoz be kell jelentkezned

A vásárláshoz be kell jelentkezned
3.333 Ft.

A vásárláshoz be kell jelentkezned
RSS Hírcsatorna
Kövess minket Twitteren
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is
Spirit.hu - IWIW oldal